Kövér veszteség letépve

Tehát még sem a tied, mert téged csak ismerlek. Az irás itt marad.

SZEGÉNY GAZDAGOK

Kálmán duzzogva ment odább, nyitva hagyott maga után minden ajtót s odakünn rögtön elkezdett hangosan fütyülni, a mit Demeter úr ki nem állhatott. Becsengette a komornyikot, teremtsék elő Margarit rögtön. Margari előbb végig nézte az irást, hogy sok-e? Azonban csak egy oldal volt.

PARANCS JÁNOS: SÖTÉT FOLYAM

Elmondá a tartalmát híven. Valami ártatlan chria volt arról a themáról, hogy «beatus ille, qui procul negotiis» stb. Elég, elég már. Nincs benne valami hiba?

Kövér László: Az első világháború nem ért véget | Mandiner

Csak azt akartam megtudni. Itt a poema fölül hibázik a kövér veszteség letépve punctum, aztán meg a helyett, hogy «putabam» szebb lett volna így irni, hogy «arbitratus sum». Adja vissza Kálmánnak az egzerczicziumot.

Aztán ide hallgasson: ha szép szerével hozzáférhet, kerítse kezébe a Kálmánnak a többi gyakorlatait is és hozza ide nekem. Kap érte jó ajándékot. Az «ajándék» szóra a jeles férfiunak egyszerre nagyon gyorsak krumpli diéta vélemények a lábai; azt vélte, hogy a feladat teljesítésének legegyenesebb útja leend Kálmán úrfit directe megrohanni és inhibeálni neki a nagyatyai parancsolatot, hogy minden archivumát rögtön adja ki, mert abban gyönyörködni akarnak.

Erre aztán kapott Kálmán úrfitól egy olyan előre nem sejtett pofont, hogy megcsendült bele a füle, melynek következtében nagy lármát csapott odakinn, fenyegetőzött, hogy panaszra megy a professorokhoz, s e gonosz szándékától nem is állt el addig, míg Henriette, megtudva az öcscsét fenyegető veszélyt, névnapra kapott szűz Máriás aranyát neki nem ajándékozá, hogy csak hallgasson el és ne mondja senkinek, hogy Kálmán bántotta. De azért csak még is eldicsekedett vele adandó alkalommal mindenkinek, ha nem is panaszképen.

János úr az egész délutánt apja szobájában tölté, még a kávéházba sem ment. Bizonyosan várta a revanchera való alkalmat. Untából azt találta ki, hogy unokahugának kezdett el udvarolni.

Odaült mellé, a kezét czirógatta, megjegyezte rá, hogy milyen szép fehér a bőre; kérdezte tőle, hogy miért nem visel már angol fürtöket, mikor azok olyan jól illenek az fogyni 5x5

Tolvaj Zoltán írásai

Henriette sokkal jobban félt tőle, mint hogy e kérdésre elpirult volna, hanem inkább gyanakodva nézett fel rá félénk szemeivel s nem felelt neki semmit. De felelt helyette az öreg úr, jól összeszidva Jánost. Miről beszélsz te annak a gyereknek? Iskola kell még annak, nevelőház, nem élesztőnövekedés súlycsökkenés te vén szamár!

Az én akaratommal, Lapussai Demeter akaratával, öt esztendeig, értsd ötig! János felkaczagott e mérges fenyegetőzésre; tréfának vette az egészet s azzal, mintha Henriette egészen az ő védencze volna, bizalmas pártfogó arczczal mondá neki: — Ne félj kövér veszteség letépve, majd hozok én neked vőlegényt, olyat, hgy a nagypapa a mankóját veszi, úgy szalad eleibe az öreg közbeordított valamit, János túlkiáltotta kaczagvaha pedig nem akar hozzáadni, hát elszöktetünk! A pitvarnok félbeszakítá e kedélyes családi enyelgést, jelentve, hogy ő nagysága báró Hátszegi kövér veszteség letépve kivánja tiszteletét tenni.

Demeter úr most egyszerre könyökére emelkedett, hogy János arczára lásson, vajjon mit fog tenni? Kilöketi az inasokkal Hátszegit a házból?

Nem vizsgálja a Párbeszédtől kiszivárgott felvételt Kövér László hivatala

Oh bizonyára János ilyesmit fog tenni, mert János nagyon büszke ember. János úr pedig mindezek helyett azt tette, hogy kövér veszteség letépve rohant ki az ajtón az érkező vendég eleibe, fenhangon kiáltva messziről eléje: — Oh kérem alássan.

Kedves tisztelt barátom uram, minek ez a czeremonia mi közöttünk, csak tessék egyenesen jönni akármikor hozzánk, báró úr, kegyed előtt nem vagyunk idegenek! Azzal karon ragadta érdemes vendégét s diadaltól ragyogó orczával vezette őt be családi szentélyükbe, bemutatva őt örömtől egészen elfulladt hangon. Azután azt az ügyetlenséget követte el, hogy az atyját és unokahugát a kit közelebb ért egymásután felnevezte a vendég előtt, végre Matild felé fordult, hogy azt is bemutassa neki, de már az akkor olyan képet mutatott rá, mint a márványhölgy Zampában, hogy János elébb jónak látta könnyű módon fogyni fokozatosan halkan: mi tetszik?

Mire az az odahajló fülébe azt súgta: — Tanuld meg, hogy ne mutasd kövér veszteség letépve a vendégnek a házi asszonyt, te ügyetlen! János először megijedt e czímtől, másodszor haragudni akart érte, hanem harmadszor jobbnak látta mosolyogva fordulni Hátszegi báró úrhoz, a ki udvariasan kisegíté zavarából, mondván: — Van szerencsém ő nagyságát tisztelhetni; több ízben volt alkalmam elmerengeni páholyában látott méltóságteljes arczvonásain.

Báró Hátszegi igen kedves ember. Van szép, férfias büszke arcza, erőteljes alakja, szabadon mozog, beszél, szemei ragyognak, magatartása úri, kifejezései válogatottak; valódi gavallér. Demeter úr egészen meg volt tőle kövér veszteség letépve, ámbár Hátszegi ő vele nagyon kevés discursust kezdett; már csak illem szerint is legtöbbet foglalkozván a jelenlevő özvegy delnővel.

Miről volt szó, arra bizony már senki sem emlékezik; mindenféle hiábavalóság: bálok, estélyek, lófuttatás. Henriettet meg sem szólították, János úr belebeszélt mindenbe, nem hallgatott rá senki, hanem azért nagyon jól mulatta magát. Mikor Hátszegi eltávozott, ragyogó arczczal kérdezé Lángainétól: — Nos, hogy tetszik neked ez a fiatal ember?

MEGTÖRTÉNT REGÉK

Demeter úr interveniált békés úton. Hogy mondtam volna én olyat? Kastélya, vára van: egy dynasta, egy valóságos dynasta a maga kerületében; olyan úr, mint egy kis herczeg, akkor én bolond lehettem, mikor azt mondtam, hogy csavargó… — Tegnap ki akartad híni párbajra, folytatá Lángainé a csipdőzést. Majd mindjárt, minden bagatelle miatt! Aztán ha volt is valami haragom ellene, vannak körülmények, a mik közt az ember kibékül.

Hát azért sem eladó ház! Sokkal fontosabb dolog. Azt gondolta magában: ez megint egyike azon járdataposóknak, a kikhez az én János bátyám engem minden áron férjhez akar adni, a kiket rám akar disputálni, csakhogy elmenjek a háztól, míg az öreg él. Jól esnék neki, ha beleszeretnék; de azt nem éri meg János barátom, mert a míg atyánk él, addig nem megyek másodszor férjhez.

Tolvaj Zoltán írásai | Litera – az irodalmi portál

Olyas valami. Kitaláltad; hanem azért mégis tévedni méltóztatol. Nem Matild hugomról van szó! És arra nem elég valakinek két szép fekete szemének lenni, hogy az én figyelmemet megnyerje; és nem elég néki a tavalyi bálokról tudni beszélni, meg lovon tudni ülni; hanem annak egy kis characterének kell lenni, annak becsültetni is kell a világ előtt, hogy ő legyen rám nézve szerencse, ne kövér veszteség letépve ő reá.

János tízszer is bele akart vágni a beszédbe; mikor vége volt, kitört belőle a szó: — De ugyan kérlek, nincs rólad szó! Egy szó sincs te felőled. Ne védelmezd magadat: nem akar senki elrabolni; ülhetsz békével a pamlagon, s vetheted a passiencet itéletnapig; Hátszegi báró nem azért jött ide, hogy téged elcsábítson.

A város, amely valamiért a fideszes polgármester földjein fejlődik

Frau von Lángai azt képzeli, hogy ő van egyedül a háznál, a kit meg lehet kérni. Lángainé széjjelnézett a szobában, mintha meg akarná tudni, hogy ki van hát még itt valaki, a ki a báró óhajtásainak tárgya lehessen?

Megrázta a fejét, egyet rántott a vállán, mint a ki nem is reméli, hogy megértsen valamit a dologból. Egyszer azonban szemei véletlenül összetalálkoznak Henriettéivel. Az első pillanat elárulá neki, hogy Henriette hamarább megértette János szavait, mint ő; a második azt, hogy János Henriette számára hozott vőlegényt; és a harmadik azt, hogy Henriette azt a vőlegényt utálja.

A missz és Henriette szót fogadtak, s eltávoztak a harmadik terembe; hanem ezúttal a missznek a szokottnál is több baja volt fogyás feltételei kisasszonynyal, a ki nagyon hibásan játszott.

Mikor egyedül maradtak, Lángainé szokott csendes, leptető hangjával szólt oda Jánoshoz: — Tán csak nem Henriettet akarod férjhez adni? Itt egy éles oldal-tekintetet vetett Demeter úrra, ki kényelmetlenül fordult fekhelyén jobbról-balra, a mint leánya saját szavait ismétlé előtte.

Henriette már tizenhat éves. Lángainé kövér veszteség letépve felnyitotta a szemeit, úgy nézett rájuk, ezzel mutatva, hogy a nagy hangkifejtéstől meg nem ijed.

Szegény Pauline, mindig azt mondta, hogy ha meghal, a leányát én rám hagyja. Én mindig azt mondtam rá, hamarébb meghalok én… Jól van János, jól van. Ha én Henrietteről így gondoskodom, ha én megismertetem egy derék, gazdag, szeretetreméltó főnemes úrral, a ki el akarja venni, a ki által egész családunk emelkedni fog, hogy neked ez ellen mi kifogásod lehet?