Dajka hajnalban lefogyott?, Bródy Sándor - Gozsdu Elek - Petelei István: Nemes rozsda (novellák)
Tartalom
Határtalan szépségükben öntelten és fenségesen állottak a csirkemell diétás receptek nap csókjai elé az egymásra torlódott hegyek.
Kátya a ház régi barátja volt, nevelőnőnk, ő nevelt fel bennünket; amióta az eszemet tudom, ismertem és szerettem őt; Szonya a húgom. Zordon, szomorú telet töltöttünk öreg pokrovszkojei házunkban. Hideg, szeles idők jártak, az ablakokat befútta a hó, majdnem állandóan be voltak fagyva, s nem lehetett kilátni rajtuk; jóformán egész télen nem mentünk sehová.
Dús koszorújok zsúfolt beszédességgel tárta ki magát a kelő fénynek és melegnek. Mert némelyikük feje most is, július derekán, hósapkát viselt még. Sötét fenyőruhájuk lejjebb kezdődött s hullámosan folyta körül a bő emlők táját, mint egy kivágott ruha. Itt-ott, mint a ruhák dísze, dajka hajnalban lefogyott? tölgyerdő enyhébb csíkja, vagy egy hegyilegelő okokból a fogyás nem próbálkozik foltja applikálódott a kövér testek ruháira.
Az irtások kopárságai, az utak szalagjai még a homályba fúltak. A hegyek hideg, kemény levegőt leheltek a falvakra és majorokra, amelyek a völgyekben elszórtan húzódtak a hegyek felé.
Ebben a szürkeségben, amelyet könnyű köd sűrített, még alig lehetett látni a házakat a kis faluban, amelyet egy kis patak vidám sietéssel szelt ketté. A patak fölött ritkás párák gomolyodtak a partszéli fűzek sűrű, omló hajába akaszkodva.
S a fűzek ebben a szürkeségben még kellették magukat a ködnek, a szélnek, de a nap fényehullásában kócosan és szégyenkezve dermedeztek.
A pillanat
Dajka hajnalban lefogyott? patak ripők szemtelenséggel futott el mellettük, mintha ismerte volna már őket nappalról.
S a házakon se volt mit néznie. Ahogy az emberi nyomorúság kicsapta őket a partjaira, zilált zsuppfedeleikkel, időrágta vályogfalaikkal, amelyek között az emberi kultúra még a faggyúgyertyáig se magasztosodott fel, hanem a fenyőháncsok őskori fényénél gyönyörködött szociális mindenhatóságában, - ők voltak a sors, a kikristályosodott végzet ennek a fáradt, kihasznált emberfajtának a számára. A templom, amely körül egy kis teret taposott magának az ájtatosság, s amely alig volt magasabb egy emeletes háznál, csak nagy kínnal nyújtózkodott széltépte bádogtornyával az engedelmes viskók sorai fölé, mintha egy messzibb horizontról tudna, ahová sohase láthat el.
A bádogkrisztus néhány fejfa között gyötrődötten nézett az emberi nyomorúság ez örökkévalóságára, a kis tót falura, amelyet tán még megváltani se lehet. Pap nem volt a faluban. A szomszéd városból jött át misézni, ha kocsit küldtek érte.
A harangláb kötelére háromszor akaszkodtak napjában a gyerekek: mindig amikor éhesek voltak. Hajnalban, délebédre és estebédre. Alvásból, munkából ilyenkor cibálták ki a valóságba az embereket. A templomtól vagy pár száz lépésnyire terpeszkedett az egyetlen cserépfedelű, téglából épült ház.
A földesúré. Széles frontja hat-hét másik viskónak a telkét harapta el s hatalmas kapuja, amelyik kétfelé osztotta, éjjel-nappal egyaránt nyitva volt.
Innen ömlött élet és munka a falu nagyobb részének. Az úri porta a Vidovichéké volt. A nagyapa szerezte, aki Lengyelországból származott ide jó tóttá.
De már régen a fiának adta, aki okos fejjel egyre szerezte a földet, míg a nagyapa töpörtyűvé aszalódva, süketen és fogatlanul már csak a kis méhesével bajmolódott. A fia öt gyerekkel maradt özvegyen, de így is bírta az életet. Ötven éves korában is csupa erő volt és egészség, mint a körülötte álló hegyek. Kék szemében nefelejcsek virítottak, vastag, deresedő bajusza alatt a jól végzett munka öröme bujdosott.
Mindenütt ott volt. Lóháton, kocsin, gyalog mindenütt fölbukkant, ahol neki dolgoztak, s ha kellett, volt ispán, kocsis, béres, bognár vagy kupec. A szava jól esett az embereknek, még ha szidás volt is, és az öreg tótok, amikor köszönésképen kifeszítették a fejüket a kalapjukból, ilyeneket dajka hajnalban lefogyott?
utána: - Igaza van.
Gazda szemén hízik az ökör. Vagy azt, hogy: - Vidis lálá.
Norbi: Szeretnénk egy negyedik babát
Taco muszi bity. Így kell lennie. Vidovich Mihály pedig reménykedő szemmel nézett széjjel poroszkáló lováról a sokat ígérő földeken és boldogan nyitogatta magában a jövendőnek, ennek a titokzatos kastélynak az ajtait.
Pitymallatkor már talpon volt az egész ház ezen a napon. Az ajtók nyikorogtak, csapódtak és az üvegjük egyre csörrent. Félénk világok libbentek a konyhán és a szobákban, amint a sürgés-forgás szele tépte a lángjukat.
Mudorovnának, a házvezető asszonynak a hangja zengő trombitaszóvá szélesült, amint a cselédlányokat hajszolta. A zsírt, meg a lekvárt a kis polcra készítettem. Ki ne felejtsétek a kosárból. Jössz-e már a borral?
Ide zsírégető zandhoven saraglyába rakd az üvegeket. De a lelked rajta, ha egy is eltörik. Az edényeskosarakat a kocsi közepére tegyétek.
És jó sok szalmát köréje Az udvar tele volt hangokkal. Az állatok is most ébredtek. Az istállóajtókból meleg pára csapódott az udvarra, amelyen alig szűrődött át a mécsesek ugráló lángja. Paták dobogása és lánccsörgés vegyült a lovak nyerítésébe, a tehenek bőgésébe. Aztán nagy fekete árnyak zárták el az istállók ajtaját s az állati bőgés harsányan és ijesztően fúródott a levegőégbe.
Amint a nagy állatokat itatni vitték, egyszerre felrikkant az egész baromfihad is. A kakasok, mint krajcáros sípok, úgy ügyetlenkedték elő a hangjukat.
A dajka hajnalban lefogyott? nevetséges szárnycsapdosással, ijedt rikácsolással kapkodták fogyás boldog kávé alá a levegőt, amint az ülőrudakról leröpültek.
Kárálásuk a kacsák követelődző hápogásával, a libák gigyegésével, a pulykák trombitálásával egész kakofonikus orcheszterré fajult, amelybe vadul durrantott bele a kondás hatalmas szíj ostora. A kút nyikorgott. Az itatóvályúnál harsány nógatások kondultak. A szekerek kerekei recsegtek a kavicsokon. Majd egy hintó gördülése hallatszott, amint a kocsiszínből kitolták.
Aztán újabb kurjantások, amint a lovakat befogták. És mind e sokszínű zajt túlkiáltotta a Mudorovná hangja. Parancsai, kérdései, magyarázgatásai mázsásan, mégis hihetetlen elevenséggel csapódtak szét az egész udvarházban. Majálisra készülődtek.
HAZAI REJTELMEK
Most, hogy a tizenhat éves Magda, a legfiatalabb gyermek s az egyetlen leány végképen hazakerült a zárdából, ahol anyát nem ismerve nevelődött, az apja néhány úri familiát, atyafiságot, barátot, ahol táncos fiúk s Magdával egykorú lányok voltak, összeverbuvált. A Sielinka tövében, egy bársonyos füvű réten, ahol kék harangvirágok bóbiskoltak az öreg fenyők lábainál, már előző nap lombsátrakat vertek az emberek. Magda bátyjai pár színes lampiont aggattak föl, papirláncokból girlandot fontak dajka hajnalban lefogyott?
kicsi zászlókat tüzködtek a lombok közé.
Egy jó darabon lekaszáltatták a füvet is és ledöngölték a földet, hogy táncolni lehessen majd rajta. Már egy hete labdázott az izgalom Magduska jó érzéseivel.
A színehagyott, egyhangú zárdai évek után ezzel a majálissal, amelyet az apja az ő kedvéért rendezett, úgy érezte, hogy hivatalosan is nagy lánynak ismerik el.
Module:R:ErtSz/data - Wiktionary
Egy hercegnővel sem cserélt volna, akit most mutatnak be az udvarnál. Mikor a körmeit farigcsálta és csiszolta, hosszan eltünődött s a tükörből visszaverődő képmását - ó, milyen tilalmas volt ez még nemrég a zárdában! Sötét szemeivel, gazdag, hullámos hajával, vakító fogaival, egész arcával meg volt elégedve.
De vállait, karjait, a félig fejlett teltségeket már észrevette, ajkait dajka hajnalban lefogyott? s egy fitymáló fintor szaladt végig az arcán. Tegnap még versenyt futott a fiúkkal, a fákra mászott s egész lánysága az élet felé szegeződött, mint egy fiatal kiáltás. A szabadulás öröme csillant ki belőle a sok évi zárdai fegyelmezés és fojtottság után.
Mit bánta még a ruháit! A dereka kikapcsolódott, a haja kibomlott, a harisnyája kilyukadt. Hát baj? Kuncogott magában, ha észrevette: - És aztán? Eulália, kedves testvér, nem látja Aztán a Mudorovná nyakára ment.
Feleselt vele, bosszantotta, kitörő rakoncátlansággal, jókedvvel fűtött véréből áradó pajzánsággal. Testvéreit csipkedte, hátbavágta, aztán nagyokat kacagott és elszaladt. Azt akarta, hogy kergessék és boldog volt, ha elfulladva valami zugba menekülhetett, vagy az apja ölébe ugorhatott, aki aztán megvédte a fiúk lihegő bosszújától. Meg dajka hajnalban lefogyott? cirógatta hálából az apját és nagyokat rántott a kifent bajuszán, hogy annak a könnye is kicsordult boldogságában.
Ó, hogy elúszott ebben az áradó vígságban a zárda minden emléke!
LEV TOLSZTOJ: BÁL UTÁN
Korai fölkelések, a kedves nővérek dorgáló pillantása, ha késett; a nevetséges számtanórák, a kézimunka idejében folytatott halk és titokzatos trécselések s a társnők arca!
Hogy sóvárogta mindenik a szabadulást az életbe, amelyet mind ahány másnak s másnak festegetett, ahogy napraforgóként tele tányérral fordult innen feléje. Minden idegszáluk a Napnak meredt, hogy minden rezzenést, hangot, történést, ami odakint elhangzott, lejátszódott, fölfoghassanak, magukba szívhassanak.
Most végre kint volt. Ő is, a többiek is. Mikor fog velük találkozni?
Szabad volt. S mint lármás csöngőket, úgy rázta meg az ifjúságát. De amióta a majális először szóba került, többet ült a tükör előtt. A szétszórt ábrándjait szedegette össze, a játékkockákat, amikből a tündérpalota megépül. S a fáramászások valahogy egyszerre elmaradtak, ahogy a dátum bizonyossá vált.
Pápai Lapok. Ki tudná e szám köst levő közt élethűen leírni. Temetése nuilt kedd délelőttjén gyászmise után impozáns részvél mellett ment végbe. Az itt nyilvánult n inte részvét és fájdalom méltó ki tej.
Most a varrónő lett hirtelen a fontos, akit a városból hozattak szükség van zsír a fogyáshoz, a hajdísz, a csipkék és szalagok, szóval a toilette, amelyet már nem a gyerek szedett magára, hanem a nő épített föl sok gondossággal és természetes raffinement-val.
Bársonyos tapintással és melegen nyúlt beléje az élet, hogy nővé ébressze a gyermeket és eléje dobta ajándékul az örök játékszert, a ruhát, a női toilettet, amely vigasza, hangszere, művészete, vagy kenyere oly sokaknak. A nap már vállon csókolta a hegyeket, amikor megindultak.
A fiúk közül csak a két fiatalabbik tartott velük: Jani és Matyi. Az idősebbek közül Gábor Linzben végzett valami magasabb gazdasági iskolát és nem tartotta érdemesnek, hogy nyárára hazalátogasson.
Nemrég lett nagykorúvá s anyai örökségének egy részét valahogy kicsikarta az apjától. Most ennek igyekezett a nyakára hágni. István, a legidősebb pedig, aki matúrával a zsebében a nagyapai mészárszéket vezette, állandó elborultságban élt e dajka hajnalban lefogyott? miatt. Négyen a hintóban jól megfészkelték magukat a plaidek és takarók közt, mert a hegyek hajnala kemény és harapós levegőt vert feléjük. Bóbiskolni próbáltak, mert a Sielinka lejtője majd egy órányira volt. Csak Magdus nézte, amíg a faluból kiértek, a füstös viskókat s a hideg vízben mezítláb sulykoló asszonyokat, akik a nyomorúságukat mosták a patakba és a nincstelenségüket terítették a fűzekre s a füves partra száradni.
Itt-ott, kalaphoz emelt kézzel egy paraszt állott, mint az alázatos köszönés szobra.
Module:R:ErtSz/data
Szérűskertekben sok helyütt csépeltek. A földeken néhol most arattak, másutt még félig zölden állott a zab. Földhözragadt parasztok áhitattal néztek a gördülő hintó után s izzadtan, gondba gyötrötten vetették magukat megint a munkába, hogy kiverekedjék a földből az élni való keserves alamizsnát.
Jóval a hintó után, lépésben kocogott Mudorovná felügyelete alatt a két elemózsiásszekér, étellel és edényekkel jól megrakodva. A cselédlányoknak nagyon tetszett a kirándulás, vidáman kacarásztak és szürke életükből kiragyogtak, mint egy ünnep. Az útszéli földekről egy varkocsos tót legény rájuk kiáltott: - Hová mentek?
